Elérkezett a várva várt nap, amikor megkezdhetjük a sajtosszendvicsek grillezését! Kattints a képre, ha játszani szeretnél! Jó szórakozást! :)
0 Comments
Bár a Cheeseria jövő szerdán jelenik meg, már vagy egy hónapja van link hozzá. A jövőbeli játékhoz a Screenshots részben már felkerült pár kép a játékból. Ezek nagy részét már láthattuk a heti bemutatókban, de vannak eddig még ismeretlenek is, amelyeket a blogra még nem tettek fel. Aki meg szeretné nézni ezeket, menjen tovább.
Majdnem két hónapja, hogy bejelentették az új játékot, ma pedig végre kiderült a megjelenési dátum: jövőhét szerda, azaz június 10.!
#9Múlt héten megismerkedtünk a sajtosszendvicsek felépítésével, a tegnapi és mai bemutatók összegzésében pedig a szendvicsgrillezést tanuljuk meg, valamint fény derül a titokzatos utolsó részlegre is. Legutóbb felvettük Sasha rendelését, és összeállítottuk a szendvicsét. Most meg kell grillezni, és természetesen egyszer megforgatni, nehogy odaégjen. Sajtmániás hölgyünk átlagos grillezést kért, de lesznek olyanok, akik kevésbé sült, illetve jól átsült sajtos finomságokat kérnek majd. Ha kész a szendvics, egyszerűen csak át kell tenni a grillről a vágólapra. Itt a szendvicset úgy kell elhelyezni, hogy a zöld vonal pontosan megfelezze. Amint a szendvics földet (vagy inkább asztalt) ér, azonnal kettévágja a gép. Ha ez megvan, jöhet az utolsó állomás! #10A negyedik részleg pedig nem más, mint a Sült Krumpli Állomás! Most már szemügyre vehetjük Sasha rendelésének másik részét is: normál sült krumpli sajttal. Ennél a résznél meg kell sütni a szendvicsekhez mellékelt hasábburgonyát. Több fajta krumpli lesz, de egyelőre meg kell elégednünk a normál és a fodros krumplival. Ha megsült a krumpli, ki kell borítani a tányérra, a szendvics mellé, majd szósszal vagy sajttal, bacon-nel, stb., ízesíteni. Ha kész a rendelés, már tálalható is a grillezett sajtosszendvics és a nagy adag sült krumpli. (A múlt heti összeszámlálás alapján 26 alap "melléklet" gyűlt össze. Ebből összesen 11 db szósz vagy egyéb, így elvileg - meglepő módon - 15 féle sült krumplinak kellene lennie alaphelyzetben. Bár gyakorlatban lehet, hogy félreszámoltam.)
|
FliplineA Flipline játékokról hírek, Legutóbbi játékokPapa's Scooperia
Megjelenés dátuma: 2018.07.24. Műfaj: stratégiai, étteremvezetős Téma: fagylaltos sütik Archívum
July 2018
Kategóriák
All
|